Érdi Jazzfesztivál 2017 - Érdi Jazz Fesztivál 2017

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Előadóink
    
WorldWide
2017.09.10. 17.30 óra
Főtér



A WorldWide nevű formációt Balogh Tomi és Nagy Lili hívta életre 2016-ban. Az alapvetően Jazz, Neo Soul és R&B hangzásokat kedvelő zenészek szívesen kísérleteznek az elektronika és más egyéb improvizációs műfajok világában. Saját szerzeményeiken kívül izgalmas feldolgozásokkal is készülnek.
Balogh Tomi
A huszonkét éves jazz zongorista és zeneszerző a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakának hallgatója, aki egyénileg és zenekarával is számos figyelemreméltó eredményt ért már el. 2013 őszén megnyerte a rangos, Vukán György által alapított Creative Art díjat, zenekarával pedig 2014 májusában a Marosvásárhelyi Nemzetközi Jazz Versenyen diadalmaskodott. 2015 tavaszán a Czech Jazz Contest-en és a Magyar Jazz Szövetség által alapított Jazz Combo versenyen ért el első helyezést kvartettjével. 2015-ben bekerült az 50 Tehetséges Magyar Fiatal programba, azóta mentorával, Zsédával (Zsédenyi Adrienn) már közös dalt is írtak. Első CD-je a Binder Music gondozásában jelent meg 2016-ban. Leginkább az foglalkoztatja, hogyan szól ma a jazz, és hogyan tudja improvizatív zenéjével kortársait is megszólítani. Szeretné bebizonyítani, hogy a zenei stílusok nem egymás ellen léteznek, hanem kiegészítik és kölcsönösen erősítik egymást, ráadásul az improvizatív zene is lehet menő!
    
Nagy Lili
Már igen fiatalon megmutatkozott a zene iránti érdeklődése. A hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában kapta meg azt az alapot, amire később építeni tudott. Lili 2004-ben a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény fúvós tanszakán kezdte meg klarinét tanulmányait. 2009-től pedig magánúton zongorázni tanult. 2011-ben a fúvós tanszakról átiratkozott magánének tanszakra, ahol a Szegedi Nemzeti Színház kiváló énekeseitől tanult. 2013-ban ösztöndíjas tanulóként 3 hónapon át külföldi zenei tanulmányokat folytatott Olaszországban a Liceo Musicale A.Galizia intézményben. 2015-ben kiemelkedő magánének-tanulmányi eredményéért, valamint több művészeti ágban is felmutatott sikereiért megkapta a Kenéz Ernő operaénekes és Kenéz-Heka Etelka lovag, költő, énekes Zenei Alapítványa által adományozott Gyűrű-díjat, mely óriási szakmai elismerést jelentett. Érettségi után rögtön jelentkezik a Kodolányi János Főiskola előadóművészet – jazz ének szakára. 2016 májusában a Marosvásárhelyen megrendezett Nemzetközi Jazz Fesztivál - BEST VOCALIST - Legjobb énekesének járó díjat nyerte meg.
 
Copyright 2016. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz